1.felvonás 5.jelenet

Mindenkinek szeretném megköszönni aki csak erre a blogra tévedt :)
Boldog-, és olvasókban gazdag új évet kívánok nektek. :)

Összeszorított szemmel nyitom ki az ajtót, majd csak a bal szememet kinyitva az ágyra meredek. Üres. Mintha hatalmas kő esett volna le a szívemről, ami most hogy megszabadult a súlytól vadul kalapál. Mélyeket sóhajtok és az ágyra borulok. Szőke tincseim elterülnek a fehér lepedőn, így fekszek néhány percig majd feltápászkodom, és lerohanok a földszintre.  Az ajtó mellet elhaladva rám köszönnek.
- Szia!- mondja egy férfihang.
- Szia..- nyögöm ki miközben a hang irányába fordulok. Szerencsétlenségemre Max az.
- Jól vagy? Tegnap eléggé kiütötted magad.
- Persze. Ugye nem csináltam semmi hülyeséget?
- Öööö...- kezdi - Hát vagy nyolcszor felhívtál. - volt az több is mondom magamnak- És elég érdekes dolgokat mondtál. Például, hogy elzavartad Davet, meg szeretsz meg, hogy menjek át.
Éreztem, hogy az arcom egyre vörösebb lesz.
- Úristen ez annyira ciki. - mondom neki fejemet eltakarva- De az első igaz. - Meg persze a többi is csak az nem publikus.
- Mi? Mi történt?- kérdi szemöldökét felvonva.
- Hát...- kezdek bele történetembe- Bejöttek a rendfenntartók és a tervet keresték, s közben elkezdtünk üvöltözni egymással. Majd miután elmentek törtek a tányérok, én meg elküldtem. - látom, hogy nem jut szóhoz, így témát váltok- Mikor megyünk?
- Hova? - kérdi tágra nyílt szemekkel.
- Hát el. A többi körzetbe.
- Ja, még csomagolni kéne, neked meg a barátaiddal beszélni. - lesütöm a szemem.
- Igaz- s felpillantok rá.
- Mennem kell dolgozni. Szia!
- Szia!- köszönök el tőle.
Megpróbálok kisebb-nagyobb rendet tenni mert ami a szobában van szörnyű. A sors visszavágott, mivel tegnap még Davevel veszekedtem, az emellett eltörpülő rendetlenség miatt. A takarítás elég unalmas, így kapcsolok zenét, mire táncolni kezdek a seprűvel. Ez elfelejteti velem a történteket.
*
Csörög a telefonom. Tiara az. Még jó időben is hívott, hisz meg akartam beszélni, hogy találkozzon a csapat. A telefonba szipog, a háttérben nyüzsgés hallatszik.
- Anne azonnal gyere ide!- üvölt bele a telefonba.
- De miért? Hova? Mi történt?- hadarom.
- Csak gyere a kórházban!- sikítja bele sírva és leteszi.
Ugye nem történt valami Maxel? Nem nem lehet, hisz Tiara mit keresne a korházban akkor? Belebújok bélelt kabátomat, a kapucnit a fejemre húzom és sietve neki indulok a hidegbe. A nagy fehér épület tetején a piros kereszttel a hóesésben alig felismerhető. Beszaladok a kórházba ahol a váróban ott van mindenki.
- Mi történt?- kérdem zihálva.
- Mi sem tudjuk, Tiara hívott, de azóta nem is hallottunk róla. - mondja George.
- Felhívom. - szól Hannah és már a telefonjáért nyúl, de ebben a pillanatban kijön az emlegetett lány a kórtermek felől.
Láthatóan semmi baja, így nem vele történt a valami.
- Ti, mi van?- kérdezzük négyen az aurájában toporogva.
- Tra..Travis - dadogja sokkos állapotban- le..leállt..a tüdeje.
Mindenki döbbenten a zokogó lányra néz, mire én a kórtermek felé kezdek rohanni. Minden függönyt elrántok és bekukucskálok két másodpercre. Szemem sarkából látom, hogy a többiek rohannak utánam. Majd az egyik függöny mögött rátalálok barátomra.
- Travis!
A fiú az ágyon fekszik orrában a műanyag csövekkel. és kopasz macskáját simogatva. Mikor nevét említem felém fordul.
- Anne! Hogy vagy?- kérdi.
- Az mellékes, inkább az a fontosabb hogy veled mi történt?
- Csak arra emlékszem, hogy nem kaptam levegőt.
- És jól vagy? Hogy érzed magad?
- Most már jobban.
A többiek is betömörülnek a kis helyiségbe.
- Travis! Mi a szerencsétlenséget csinálsz?- kiált rá Harold.
A fiú csak felnevet, majd válaszol.
- Tudod, én csak lazulok.
- Travis tudod hihetetlen, hogy még most is tudsz nevetni! - mondja neki Brittany.
- És most mi lesz?- kérdezi Klarissa.
- Jelenleg donorra várok. - szól a szőkés barna hajú fiú és nehezen felül- Viszont szeretnék kérni valamit. Ne kezeljetek másképp.
Hannah hátrébb húzódik, hogy sírhasson. Engem is a síró görcs kerülget.
- Ki az orvosod?- hadarom, hogy ne lehessen a hangomon hallani a szomorúságot. - Mindegy is megszerzem neked a legjobbat.
Kirohanok a szobából, ki a portára.
- Dr. Garisont keresem. - mondom sietve a nőnek.
- Sajnálom, nem tudok segíteni a hol létében. Nézze meg az orvos szobában.
- Nem tudná bemondani a mikrofon cuccba?
- Sajnálom.
Felmegy bennem az ütő és mivel a mikrofon közel van hozzám, gyors mozdulattal benyomom a piros gombot és beszélni kezdek bele.
- Max gyere a háromtizennégyes szobába!
- Kisasszony!- kiabál velem a nő, s próbál elnyomni a kütyütől.
Az adrenalintól pörögve vissza futok a szobába. A folyosón szaladva jöttem rá, mennyire leégethettem ezzel a cselekedettem a fiút. A kórterembe érve mindenki engem néz, ahogy az épp behúzott függöny előtt lihegek.
- Mi van?- kérdem, mintha nem tudnám, hogy engem néznek- Tényleg Tiara, hogy is volt ez az egész? - kérdezem terelve rólam a témát.
- Mi hogy volt? - szipog a lány megszeppenve.
- Tényleg! Honnan is tudtad te egyből a történteket?- támad mindenki a lányra.
Látom, ahogy a barátnőm egyre vörösebb lesz és az ágyon ülő fiúra tekintget. De ő csak mosolyogva nézi őt, hogy magyarázza ki magát a szituációból.
- Háát...őőőő az úgy volt, hogy...
- Együtt vagyunk. - szakítja félbe az a barátom aki ma meg is halhatott volna.
- Úúúú! - kezdik az ikrek, mint valami négyéves gyerekek.
Kisvártatva befut az orvos akit ide rendeltem.
- Anne mi a fene volt ez?- támad le, majd a kis társaságra néz- Oh..Minden rendben?
- Travisnek leállt az egyik tüdeje, és szeretném ha a legjobb orvos kezelné. - mondom neki.
- Ez aranyos, de nem tudom átvehetem-e. De majd megkérdezem, remélem minden rendben lesz.
Mélyen le a szemembe néz, mivel magasabb nálam. Mire én gyorsan elkapom a fejem, és a ha megszólalsz megöllek arccal a többiekre meredek.
- Anne ne csinálj több ilyet, nagyon kínos volt.
- Nem ígérhet semmit, ő már csak ilyen!- szól vigyorogva Tiara az előzőért.
Max kimegy én meg az előbb említett lány felé kezdek haladni. Készülnék jól kioktatni, de ekkor Travisre és a boci szemeire nézek. Nincs erőm ilyen helyzetekben efféle dolgokat tenni. Bár megígértük, nem kezeljük másképp.
- Most hogy mindenki így egyben van ezért megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam ma indulunk. - szólok- Tiara neked természetesen nem kell jönnöd, ha nem akarsz.
- Mi?- jön az egyhangú válasz.
- És még egy bejelenteni valóm lenne. - kezdek bele a szavakba újra- Szakítani fogok Davevel.
- Mi?- ismétlik meg újra a kérdést. - De miért?
- Eléggé eldurvultak otthon a dolgok, és úgy érzem már nincs meg az az összhang. Na meg hogy nem is támogat. És azt nem is mondtam, hogy valószínűleg megcsalt.
- Anne, ne ítélj első látásra! - szól rám Travis, magam elé meredek,s szavain elgondolkodom.
Mit csináljak? Hagyjam ott a fiúmat? Majd máskor alkalmasabb lenne? De hát csak szenvedünk, pontosabban én szenvedek. Láthatóan őt nem igazán zavarja.
- Anne! Menni kell.- zökkent ki gondolatmenetemből Klarissa.
- Mi? - kérdezek vissza.
- Most volt bent a nővér. - magyarázza meg.
Hátrafelé bambulva kirángatnak a szobából. Mielőtt még mindenkit kipaterolnának, George oda szól a fiúnak:
- Gothamnek szüksége van rád.
A beteg srác arca kivirul és az őt megillető utolsó szóval válaszol:
- Ez az én vagyok Batman!
Végig sétálunk a fehérre mázolt folyosón, mellettünk kerekes székben ülő idős bácsi suhan el. Nehezen hajtja, a kezei reszketnek és minden egyes tekerésnél a csuklójára néz. Biztosan szorítják már a madzagok. Fiatal nő megy el mellettünk. Gurulós állvánnyal közlekedik, mely a könyök hajlatába csatlakozva szolgáltatja az infúziót. A folyosón nyüzsögnek a betegek, nővérek orvosok. Négy mentős sietve rohan egy ággyal. Mellettük a főorvos úr mondja a teendőket, illetve életjeleit vizsgálja. Az ágyon fekvő nőnek hatalmas seb tátong a kulcscsontjánál, mire felfordul a gyomrom. Mindenki, aki a folyosón tartózkodik utat ad nekik. A váróterembe érve a kabátjainkat vesszük fel és én személy szerint a sapkámat is, mivel út közben megtaláltam a zsebemben. Nagy ölelést adok mindenkinek, s ajkaimat összeszorítva hátrálok.
- Akkor ma, délután négykor. - szólok, barátaimhoz- Hozzatok enni valót, és jól öltözzetek fel.
Bólintanak, én meg távozok az épületből.

*

Az ajtó előtt toporgok kulcsomat keresve, ami a zsebem legmélyebb részére csúszott le. A hideg téli napon így is lefagytak már az ujjaim és ezért alig tudom elfordítani a hideg fém tárgyat a zárban. Az ajtón beérve meleg fogad, amit nem akarok kiengedni, s gyorsan becsukom az ajtót. A fogasokhoz indulok, amikor valamire rálépek. Méghozzá egy levélre. A feladóra nézve öklendezni lenne kedvem, főleg amiatt, hogy szívecskéket rajzolt a borítékra. Gondolom, már tudjátok kiről beszélek. Dave levelét kibontom, és olvasni kezdem. A szokásos, hogy így szeretlek, úgy szeretlek. Sajnálom blablabla. A levelet végig sem olvasom, de széttépem és a tűzre dobom. Az emeletre szaladok, miután levetettem a kabátom. Előkotrom a sporttáskámat, és bele pakolok legalább nyolc farmernadrágot, tíz meleg pulcsit, alsóneműket, zoknikat, pólókat, sapkát, sálat. A nagy táska majdnem teljesen megtelt, de még bele tuszkolom az alapvető dolgokat. A fürdőbe megyek, hogy összeszedjem a fogkefém, és még pár dolgot. Elmegyek a tükör előtt, amibe belenézve megpillantom magam. Oldalaimra tekintve a madzagokat vizslatom. Ahogy az ember egyre idősebb, annyival piszkosabb lesz. Az enyém már kezd szürke lenni, de még nem tiszta kosz. Illetve egy pár helyen alvadt vér díszeleg rajta.  Elfordulok, hogy ne lássam magam. Nem szeretem magam túl sokáig a tükörben nézni. Lemegyek a földszintre, és nem romlandó ennivaló után kutatok. Találtam konzerveket, téli szalámit, puffasztott rizst, és még ilyen dolgokat. Ezeket mind egy nagy zacskóba tettem, és azt pedig a táskába. Két üveg vizet még elcsomagoltam, és ezt mind a vállamra vettem. A súly hatására kissé összerogytam, de nem hagytam, hogy kifogjon rajtam. Elvonszoltam magam az ajtóig ahol letettem ”puttonyom” és visszasiettem a kanapéra. Az órát bámultam, és félve, de a telefonomért nyúltam. Félve, de Dave számát kezdtem tárcsázni. - Anne! Hála az égnek. Megbocsátasz?- Dave. Azt hiszed, hogy az a levél mindent megváltoztat. És beszélnünk kell. Nem megy. Láttam a lányt.- Kit? Milyen lányt?- Tudod te azt. Ne játszd a hülyét. Nem könnyű, de nem támogatsz, nem segítesz. És úgy érzem már nincs köztünk meg az összhang. Így..- Ki ne mond Anne, ki ne mond.- Szakítani akarok. Hozd vissza a ház kulcsát és költözz ki mielőbb. – s ezzel leteszem a készüléket.Megkönnyebbültem tőle, viszont úgy érzem az egyik felem elveszett. De nem érdekel, az utazásra kell koncentrálnom. Újra visszatérek az órához. Minden kattanásnál pislogok, majd elbóbiskolok, s csak arra eszmélek fel, hogy menni kell. Vállamra kapom csomagom, és elindulok komoran, és kifejezéstelenül. A parkban gyülekezünk, ahol eltátom a számat. A fél körzet itt van, és ez feltűnő lehet. Mindenki az ismerőseivel beszél, én meg próbálok átjutni a tömegen barátaimhoz. - Anne, látod ezt? Te jó ég. – örvendezik Brittany. - Elakadt a lélegzetem. Viszont ez lebuktathat. Max egy megafonnal a kezében felszólal: - Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek. Viszont ez már feltűnő lehet. Így néhányan jönnek csak velünk. A többiek maradjanak itt, illetve csináljanak, úgy mintha valami rendezvény lenne. A barátaim szétszélednek, és kiválogatnak néhány nőt, és több fiút. A csapat kisunnyog a parkból, és a körzet határa felé vesszük az irányt. Út közben bemutatkoznak az újjak, és büszkeséggel telve a jövőbe meredek. Elképzelem Dianat, a szabadságot, az utazást, a többi országot. A jövő gyönyörű.