Prológus

Torkom szakadtából üvöltök, pontosabban üvöltenék. Ha egy hang is kijönne a torkomon, de nem. A cellában ülve a rács túlsó oldalán lévő két őrt pásztázom. Nálam két méterrel magasabbak, izmos erős testük, és széles válluk oly annyira rémítő, hogy az utcán találkozva elkezdenék futni a másik irányba. Fekete öltözetük szinte beleolvad a környezetbe. Fejemet lehajtom, s becsukom szemem. Innen már nincs kiút, vége. Hiába volt a sok erőlködés, a harcok, az emberi életek. Innen már csak a vég vár rám.

- Engedjétek ki! - lép a börtön ajtaja elé egy alak, aki valószínűleg a főnökük, mivel engedelmeskednek neki.

Nagy nyikorgással nyílik az ajtó, s az alkaromnál fogva kirángatnak, mire felszisszenek a tag szorításától.

Rángatva és rugdosva egy hatalmas lyuk elé érünk, ami minimum kétszáz méter mély lehet. Nagyot nyelek, s a torkomban hatalmas gombóc keletkezik.

- A Bábmester utasítására kivégezni. - szól a nagyfőnök, és ledob a padlóra.

Szemeim megtelnek könnyekkel. A két őr a két oldalamról közre fog. Egy könnycsepp gurul végig arcomon, de elviselem sorsom. Majd a lyukba taszítanak.

Sötétség vesz körül, s most is ordítanék, ahogy csak tudnék, de még mindig nem jön semmi, s csak zuhanok, csak zuhanok és zuhanok.