1. felvonás 4.jelenet

Boldog karácsonyt :)

- Rose mit csinálsz itt? És ezek meg kik?- suttogva húzom magamhoz a nálam tizenöt centivel alacsonyabb lányt.

- Csatlakozni akarok és azért jöttem, pontosabban jöttünk, hogy ezt megkapjam. Egyenjogúak vagyunk. Nem érdekel, hogy kockára kell tennem az életem. 

- Jó, de ők mit keresnek itt?

- Ja ők? Ők is csatlakoznak.

- Szó sem lehet róla, túl veszélyes még akkor is, ha csak segédkeznétek.

- De Anne, Roxy orvosnak tanul, Daniel hacker, Courtney és én szívesen leszünk elterelők, Judy nővérként segédkezne, a többiek meg ott ahol tudnak. Nincs miért élniük, mind levágnák legszívesebben ezt a rakás szerencsétlenséget, ami rajtuk csüng.

- Ezt meg kell beszélnem valakivel.

- Kérlek, ne mondd el Klarissának. Soha nem engedné meg.

- Nem vele. És most menjetek haza, majd szólok.

- Oké... - mondja és látszik rajta hogy nem erre számított.

A tini sereg lehajtott fejjel kezd el haza kullogni. Én meg Elindulok az ellenkező irányba. A telefonomért nyúlok, és idegesen tárcsázni kezdem a fiú számát, csak hogy nem Dave-ét.

- Halló?- veszik fel egy rövid kicsengés után

- Szia, Max! Találkozhatnánk?

- Most? Jelenleg nem alkalmas, de egy fél óra és szabad leszek.

- Rendben, a Maclarens-ben várlak.

- Oké, ott találkozunk. Szia!

- Szia.

Elindulok a megbeszélt helyre. Az utca a legérdekesebb számomra, Mindenkin lehet látni azt, hogy mi van vele. Érdekli őt-e a sorsa, milyen a napja. Olyan mintha a fejükbe látnék az arcukra vetett egyetlen pillantással.

Egy kis gyorsétterem mellett megyek el. Oda bent meleg lehet, mindenki pólóban. A bokszokban egy ismerős arcot fedezek fel. Dave? Egy lánnyal van, de nem kapom fel a vizet nem biztos, hogy az, amire gondolok. Végül is annyi ilyen van. A TV műsorok is tele vannak ilyenekkel, hogy azt hiszi megcsalta pedig csak valami rég ismerőse volt...stb. Helyette magamra húzom a kapucnit, hogy ne vegyen észre. A parkon keresztül vezet az utam. A kis tó befagyott, ott most gyerekek koriznak. A szülők kívülről figyelik az eseményeket. A fák lombjainak helyét átvette a hó. Csak egy-egy galamb reppen el mellettem, amikor nyáron alig lehet tőlük elférni. Mégis hiányoznak. Talán mert jó emlékeket idéznek, mert amikor kicsi voltam itt rohangáltam, és mikor közel értem hozzájuk a két kezemet hirtelen felemeltem, ők meg fel-felreppentek egyszerre.  És hogy miért szeretek itt keresztülmenni? Pont ezért, mert egy pillanatra én is újra gyerek lehetek. Újra az úton vagyok a beton tömegben. Lassan a célhoz közelítek. És miért személyesen találkozunk és inkább a kamerák előtt mondjuk el a mondani valónk? Mert a telefont is lehallgatják. Max már az étteremben vár, kicsit elbambultam így szokásom szerint megint elkéstem. A göndör fekete hajú, kissé borostás pasi már az asztalnál ül, s mikor meglát, nagy örömmel átölel és leveszi a kabátom.

- Na végre hogy itt vagy! Már azt hittem csak hülyítesz.

- Én nem szoktam nagyon viccelni- válaszolok komor arccal.

Az alatt az egy hét alatt, hogy vissza-vissza kellett járnom a kezelésekre nagyon jóba lettünk. Csomó mindent megtudtunk egymásról, és jókat nevettünk még akkor is, amikor négy nappal ezelőtt újra össze kellett varrni a sebem, mert kiesett belőle egy varrat. Mellette felszabadulok, és úgy érzem, bármit csinálhatok vele, bármit elmondhatok neki.

- Max, fontos dologról kell veled beszélnem.

- És mi az?- Egyszerűen nem tudom komolyan venni miközben az akkor kihozott nagy üdítőjét szürcsölgeti a szívószálon keresztül. És ő orvos!

- Hát, tudod, mennyire utálom ezt, és épp ezért közelebb hajolok hozzá és a fülébe súgom - felkelés szervezek, és most nevess. - Kissé nevetve visszaülök a helyemre, hogy ne legyen gyanús, és ő is engedelmeskedik kérésemnek.

- És mégis hogy akarod kivitelezni? - kérdi mosolyogva, így a színjáték tovább folytatódik. Ez lehet, hogy csak nekem, de szerintem kissé ironikus a helyzet. Olyan színjáték, a színjátékban.

- Hát már vagyunk egy páran, de a korház is kellene. Meg onnan néhány cucc. Illetve főorvosként gondolom, ismersz olyanokat, akik csatlakoznának illetve a többi kerületben élőket.

- Anne meggondoltad ezt? Szívesen segítek meg minden, de csak akkor, ha minden következménnyel tudsz számolni. Nem akarom, hogy bajod essen.

- Max nem lesz bajom. Akkor tudsz segíteni?

- Tudok persze,- Mondja sóhajtva

- Nem muszáj ha nem akarsz. Csak gondoltam..

- Miben segítsek?

- A kerületekbe kéne elmenni. És amíg elérünk ismerősöknél megszállni. Anyukám a kerületünk szélén él ott tudunk majd aludni, csak az addigi szállások kellenek. Illetve kérdezni szeretnék.

- Nyögd ki.

- Van egy barátnőm, a tizenöt éves testvére meghallotta a tervünket, és csatlakozni akar. Ez nem is lenne baj, de ma reggel az egész baráti társaságát elhozta, és most mind részt szeretnének venni az eseményen. Mit tegyek?

- Én azt mondom, hogy ha csatlakozni akarnak, csatlakozzanak.

- Rendben, csak ígérj meg nekem egy valamit. Figyelj rájuk, és vigyázz magadra is.

- Ez már két dolog! - felnevetek

- Lényeg a lényeg tartsd be őket. Kérlek. - kérlelem

- Jól van, de nekem mennem kéne.

- Nekem is, szóval, szia.

Szép lassan távozok a kávézóból, és haza fele veszem az irányt. Kíváncsi vagyok Dave beszámol-e nekem a lányról, vagy sem. Nem kell sokat sétálnom, hogy haza érjek. Oda bent a TV megy, és a pasim, mint egy zombi úgy ül ott, és akkor eszmél fel, mikor becsapom az ajtót. A mosogatóban állnak a koszos edények, a ház tiszta romhalmaz, Az asztalon vagy nyolc pohár, mind használt.

- Kicsim, hát itt vagy, úgy sajnálom.

- Mi ez a kupleráj? Jézusom, hogy tudsz ekkora rumlit hagyni egyedül? Segíts elpakolni!

- Oké oké.

- Menj, pakol össze én meg elpakolok.

Olyan mintha egy hároméves lenne. Oda megyek és a mosatlanokat a mosógépbe pakolom. A poharakat összeszedem az asztalról, és beindítom a mosogatógépet. Majd lehuppanok a kanapéra, pár perc múlva Dave is csatlakozik hozzám.

- Mit csináltál ma? - kérdezem, amikor jól tudom mit csinált.

- Semmi különöset. Itthon voltam. - hazudja

Nem tudom, most ez lenne a jó alkalom elmondani, vagy várjak és felhasználom majd ellene később. Inkább várok.

- És te? - zökkent ki gondolatmenetemből

- Egy ismerősömmel találkoztam. Dave valamit el kell mondanom..

Betörik az ajtót. Egy tíztagú nálunk egy méterrel magasabb, fekete egyenruhás pasas szalad a nappalinkba. Ketten ránk szegezik a fegyverüket. Mi meg csak gyorsan a magasba emeljük a kezünket. Hárman az emeletre rohannak, hárman a konyhát és a nappalit kutatják át. Egy pedig megmotoz minket. A főnökük a ránk fegyvert fogó férfi mellett áll.

- A fürdő tiszta! - üvöltenek le

- Itt is tiszta!- szól egy másik

- Mit akarnak? - kérdezem mérgesen

- Anne hagyd ezt rám!- üvölt velem Dave

- Te velem ne üvöltözz!- kiabálok rá

- Hagyják abba! És mondja meg a kisasszony, hol van a tekercs?

- Mi? - kérdezem

- Jó akkor fiúk nézzétek meg a konyhában a sarok szekrényt! - üvölt az embereinek

Lélegzet visszafojtva nézem végig, ahogy kicsapják a konyhabútor ajtaját. Imádkozom, hogy a rejtekhely jól vissza legyen téve. Kidobálják a teflon edényeimet én meg legbelül sírok, mert marha drágák voltak.

- Uram jelentem itt semmi sincs!- szól a szekrényt felforgató csávó

- Anne már megint mi szart csináltál?! - kiabálja le a fejem Dave

- Azonnal hagyd abba a velem való ordítozást, mert ha valaki tud ordítani az én vagyok!

- Kisasszony most megúszta- lép hozzám a főnök, és összenyomja az arcom- de legközelebb ki tudja.

Majd kirohannak a házból.

- Mi szar volt ez?

- Honnan tudjam. - válaszolom

- Téged kérdezgettek.

- Felkelést szervezek. - üvöltöm még mázli, hogy a kamerák nem vesznek hangot.

- Baszd meg Anne meg is ölhettek volna?! Miért nem jó neked így, van pénzünk, itt vagyok én ez nem fontos?!

- Dave ne merd ezt mondani!

- De a kurva életbe is. Mi bajod?

Nem bírom ki ideje a tettek mezejére lépni. Kiveszek egy tányért a szekrényből és neki dobom, mire ő elhajol így a tányér darabokra törik.

- Ja, már tányért is törünk?- és oda megy a faliszekrényhez és kivesz belőle ő is egyet. Majd földhöz vágja.

Pupillám és orrlyukam kitágul, a nyakamon érzem, hogy kidüllednek az erek, a fejem lüktet.

- Kifelé! - üvöltök rá- Kifelé!

Felveszi kabátját és kimegy az ajtón, majd becsapja azt. A falnak dőlök és sírva fakadok. Szép lassan egyre lejjebb és lejjebb csúszok majd a padlón ülve találom magam.

*

A kanapén ébredek. körülöttem sörös üvegek. Semmire nem emlékszem, kivéve hogy ki parancsoltam Davet. Megnézem a telefonom. Vagy nyolc nem fogadott hívásom van, és ami miatt még jobban félek, hogy tizenöt kimenő mind Maxnek. Szemem kigúvad, a szívem kalapál. 

- Ne, ne ne ne ne ne ne! - ismételgetem magamnak és reménykedem, hogy nem csináltam semmi hülyeséget.

Felszaladok a fürdőbe, és kis helyiségben a ruháim szétszórva. Már csak egy helyet kell megnéznem. A hálót. Próbálok minél lásabban menni, hogy minél később szembesüljek a ténnyel. De muszáj kinyitom a háló ajtaját.....