198 oldalmegjelenítés, 2 követő, és csak egy bejegyzés <3 köszönöm :)
Egy tisztáson vagyok. Meleg nyári nap süt
a szemembe. A zöld terület mentén fenyőfák sűrűje húzódik, a tisztás maga tele
van pipacsokkal, százszorszépekkel, és egyéb vadvirágokkal. Előttem egy egy-két
éves kislány szaladgál, haja korához képest hosszú barna, egybe ruhája
halványrózsaszín a derekánál szalaggal megkötve. Setesután futkos, hátra-hátra néz,
és ilyenkor megcsillan gyönyörű gesztenyebarna szeme. Az egész teret édes
gyermek kacaj visszhangja tölti meg, amúgy csend honol, csak néha zavarja meg
pár madár csicsergése.
- Úd szem kapsz el anga! - szól hozzám
- Csak azt hiszed Diana!
S nyomába eredek, miközben egyre
nagyobb szél keletkezik. A kislányom leül a fűbe és virágokat kezd el
szedegetni. A szél egyre erősebb lesz és az okát is megtudom. Egy fekete
helikopter száll le és egy sötét alakos fickó Diana irányába kezd el szaladni.
Anyai ösztönöm megérzi a bajt, és ugyanúgy rohanni kezdek a mit sem sejtő
lány felé és a síró görcs kerülget, de késő. A tag felkapja a gyereket és
rohanni kezd.
- Diana! - üvöltöm sírva
Minden egyre fehérebb lesz, s az, amit
eddig a valóságnak hittem most csak egy álomkép. Szemeimet lassan pislákolva
nyitom ki, s gyorsan vissza is csukom, mert a fehér lámpa égeti a retinám.
- Anne hát jól vagy! - ugrik elém Dave
- Hol van Diana?
- Ki?
- Diana a lányunk. Épp kergetőztünk
amikor...
- Tshh. Anne nekünk nincs lányunk, sőt
gyerekünk se. - csitít
- Akkor mi történt, hol vagyok? - kérdem
- Megrángattak, be kellett hozni a
kórházba... - szól, s kínos csend következik.
Csuklóimra tekintek, amik fehér gézbe
vannak tekerve, a sebek környékén viszont vérvörös. Könyök hajlatomnál fehér
tapasszal az infúziót testembe juttató tű van leragasztva. A kórházi köntös,
amit rám aggattak hátul kissé szellős és ez idegesít. Semmire nem emlékszem a
tegnap délutánból, csak arra, hogy Brit lepasszolt.
- Elszaladok egy nővérért. Szólok, hogy
felébredtél. - mondja a sötétbarna hajú srác
Majd belehalok a fájdalomba, de az a
szöveg jár a fejemben, amit apám mondott, mielőtt elment a harcba, s meghalt.
- Ami nem öl meg az megerősít. - ismétlem
magamban
- Üdvözlöm Ms. Cohen, hogy érzi magát? -
jön oda hozzám egy nővérke, talán fiatalabb, mint én.
- Vacakul, iszonyatosan fájnak a
végtagjaim.
- Ez természetes, tízes skálán hányat adna
rá?
- Nyolcast. Nem kaphatnék rá valami
fájdalom csillapítót?
- Sajnálom, de nem adhatunk megrángatott
pácienseknek morfiumot, ugyanis nap mint nap csak a mi körzetünkbe száz ugyan
ilyen sérültünk van és ha mindenkinek adnánk nem jutna, hogy is
mondjam...fontosabb betegeknek. - Teljesen ledöbbenek a kiscsaj szövegén. - De
szólok a doktor úrnak, hogy mit tehetünk.
- Gyere, szerzek egy tolókocsit és
lemegyünk a büfébe! - Mondja Dave és már a függönyt rántaná el, amikor kitör
belőlem a nő.
- Dave ez szörnyű nem akarok ebben a
putriban meghalni, még annyira sem telik, hogy fájdalom csillapítóhoz jussak,
és ebben a köntösben ki nem teszem a lábam.
Szemei kikerekednek, és elviharzik. Most
megbántottam, ezzel? Komolyan mondom rosszabb, mint egy lány. Már épp csuknám
lefelé látószervem, hogy egy kicsit pihenhessek, de belép a kórterembe egy orvosi
köntösös fiatal férfi. Elegáns sötétkék kockás ingére-, és hozzá illő sötétkék
nyakkendőjére hófehér orvosi köntös simul. Smaragdzöld szemei csak úgy
csillognak.
- Üdvözlöm Dr. Garison vagyok. Ön meg, ha
jól tudom Anne? - belebizsergek, mikor a nevemet mondja
- Igen. - hebegem, habogom- Ha lehet minél
hamarabb haza mennék.
- A kórlapja alapján nincs okunk itt
tartani, de nem tudunk önnek tolókocsit biztosítani. Még a szívverését és a
vérnyomását nézném meg.
Egyre nehezebben lélegzem, ahogy a
sztetoszkóppal felém közelít. Becsukom a szemem és várom a vizsgálat végét.
- És amúgy hogy van? - kérdezi, és
féloldalas mosolyt vet rám
- Vacakul. Szörnyű ez a körülmény, és a
legsokkolóbb, hogy még az egészségügy is az.
- Igen.. És higgye el hogy nekünk sokkal
nehezebb, hogy nem segíthetünk olyan betegeknek, mint ön. De maga más mindenki
csak vergődik az ágyon és siránkozik a sorsán, viszont maga Ms. Cohen mások
sorsát tartja előbbre.
- Nyugodtan tegezzen.
- Szint úgy. Nincs semmi baj, ami miatt
megfigyelésen kéne tartani.
- Rendben.
- Ha bármi van, keressen fel. És nem muszáj
csak orvosi ügyekben. - kacsint s átadja névjegy kártyáját
- Van barátom, de azért köszi.
Mikor kimegy, nagy nehezen kikászálódok az
ágyból.
Dave jön, be egy mankóval s oda adja,
mintha tudta volna hogy hazaengednek.
- Ne haragudj. - kezdi
- Hagyjuk.. Inkább segíts.
Ölbe vesz és haza visz, a ház előtt intek,
hogy letehet. Lábra állok, s belém nyilal a fájdalom, elveszem a mankót és
beugrálok a házba.
*
Egy hete vagyok itthon táppénzen, s egyre
jobban vagyok. A sebek helyét már csak hegek jelzik, de még mindig fájnak
hirtelen mozdulatnál. Dave mostanában feszült, mintha titkolna valamit, de ha rákérdezek,
hárít. Az álmaimban egyre többet jelenik meg Diana a lányom és kezdek
megijedni.
Visszatérve Davre ma csak délben jön haza
ebédelni, mert a barátaival mennek valahova, ezért úgy tervezem, elkészítem
neki a kedvencét, hátha megnyílik. Kiveszem a polcról a szakácskönyvet, ami még
a nagymamámé volt. Előveszem a legtöbb hazzávalót, hagyma, paprika, csirkemell,
só és bors. Csörög a telefon. Amilyen gyorsan csak tudom, felveszem.
- Jó napot érdekelné a legújabb,
legmodernebb lég kondi, amit csak a konnektorba kell bedugni, s hűt vagy fűt? -
mondja egy fickó azon az idióta teleshoppos hangon
- Mi van? Hagyjon, már békén vannak
fontosabb dolgok az életemben, mint hogy milyen hideg vagy meleg van a
lakásban! - és rácsapom a kagylót
Hol is tartottam? Ja, igen az edény.
Kinyitom a kis szekrényt, ami tele van serpenyőkkel, lábosokkal, de valami nem
stimmel. Rosszul van vissza téve a hamis fal. Ezt még a apukám mutatta a
lényeg, hogy van a szekrény igazi fala de az elé teszünk egy ugyan olyan
falapot, és ide lehet eltenni dolgokat. Ez mind szép, és jó lenne, de senki nem
tud róla rajtam kívül. Kiveszem a lapot, s a fehér A3-as papírt, és hátat
fordítva a kamerának elolvasom. Egy szempillantás alatt minden beugrik. Gyorsan
visszateszem a tervet, s normálisan ráteszem a falapot, s kiveszek egy nagyobb
edényt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése