Sziasztok! Bocsánatot kérek a késésért, de nem volt időm :( Szóval ma egy más fejezetet hoztam a karácsonyhoz híven. Remélem tetszeni fog :)
1999. december 24.
Nemrég volt hatodik születésnapom és most
meg karácsony. Ez a kedvenc időszakom, a buborékból esik a hó, a barátaimmal az
utcán hógolyózunk, szánkózunk. Az iskolában az utolsó napokban nem csináltunk
semmit, és ez tetszett. Apa azt mondta haza jön szent estére, de már lassan öt
óra ő meg sehol. Anya a konyhában sürög-forog, nekem meg el kell pakolnom a
nappaliban szétszórt játékaim. Mit ne mondjak, szívesebben nézném a TV-ben lévő
nyolcvannyolcadára leadott karácsonyi filmet, de nem lehet. A karácsonyfa a
sarokba bedöntve áll a csomagolásban. Anya egyedül nem tudja beleállítani a
tartóba, mert túl nehéz ahhoz, hogy elbírja. Így még arra is kell várnom, hogy
feldíszítsem. A Jézuska így biztos nem jön hozzánk, pedig én csak azt
szeretném, hogy apa mindennap velünk feküdjön le és velünk is keljen fel.
- Anne, utoljára mondom, pakold a játékaid!
- förmed rám anyukám
Fintorogva, de elkezdem. Oda húzom magam
mellé a nagy játékos dobozt, és a barbikat, pónikat kezdem bele pakolni.
Hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Felpattanok, és oda szaladok. De csak
Dylan bácsi az.
- Szia, pöttöm! - kap fel - Milyen eddig a
karácsony?
- Nem jó.. - válaszolom csüggedve
- Na, ne szomorkodj. Gyere, feldíszítjük a
fát!
- Nem-nem Anne még nem tett rendet, addig
nem díszíthet fát! - szól anya
- Akkor bizony össze kell pakolni!
- Ahhj... - mondom és visszamegyek a
szobába
Szerencsémre Dylan bácsi jön mögöttem és
segít rendet rakni. Rakodás közben az ablakon bámulok, ki hátha jön apa. A
bácsikám ki megy a konyhába, én meg az utolsó játékot is a helyére teszem.
Szaladok is a konyhába, viszont elrejtőzöm a fal mögött, mert hallom, hogy
olyanról beszélgetnek, amit előlem el akarnak titkolni. És ha bemennék, elhallgatnának.
- Richard még mindig nincs itthon?- kérdi
Dylan
- Nem még nincs, viszont félek, hogy nem
is lesz.
- Még mindig a seregben van?
- Ott volt, telefonáltam, de azt mondták
már elment.
Lesokkolnak a szavak, és felszaladok a
szobámba. Magamra zárom az ajtót és sírva fakadok.
- Azt mondta haza jön. Megígérte. Azt
mondta haza jön. Megígérte. - hajtogatom magamnak suttogva.
Mindig betartja a szavát.
Kopognak.
- Anne nyisd ki! Gyere fát díszíteni! Mi a
baj?- kérdi anya
- Megyek!- s kinyitom az ajtót bús komoran
- Mi a baj kicsim?
- Semmi.. Csak hiányzik apa..
- Apád biztosan nem soká haza ér. Csak
késik. - szavaiban hallom, hogy ő is hazudik magának.
Lent már minden tele van a díszekkel, a
bécsikám pedig a lehető szerencsétlenebbül próbálja kibogozni az égőket. Mivel
mégis csak karácsony van mosolyogva díszíteni kezdem a zöld lucfenyőt. Piros,
fehér és kék gömböket akasztok a fára, anya felemel így az ezüst csillagot is
fel tudom tenni a tetejére. A girlandokat, és a fényeket szülői segítséggel
végig tekerem a fán. Anya lefújja az egészet műhó sprayvel és a kis tartókba,
amit a fára csíptettünk csillagszórókat teszünk.
Hátulról valaki megemel, bár fogalmam
sincs miért ugyanis már végeztünk. Mikor letett megfordulva láttam, hogy apa
volt az.
- Apaa! - kiáltom, és a lábához bújok,
mivel túl alacsony vagyok ahhoz, hogy odáig felérjek.
- Sziaa! - köszön
Át megyünk az ebédlőbe ahol anya tökéletes
rendet,és illatokat csinált. Az asztal már meg van terítve, én meg csak úgy
szemezek a csirkével. De sajnos a levessel kell kezdeni. Választhatok, hogy mit
egyek. Húslevest, vagy halászlét, de mivel utálom a halászlevet ezért a másikat
választom. Majd jön a második. Töltött káposzta, a csirke, rizs, krumpli püré
és a többi finomság. Már most úgy érzem magam, mint Amerikában egy pulyka
hálaadáskor. De a desszertet nem hagyhatom ki, barnára sült bejgli, mézeskalács
és karácsonyi muffinok ahh mennyország. Miután degeszre ettük magunkat
átmegyünk a nappaliba. A kis társaság leül a kanapéra, míg én az ajándékoknak
örülök, amit Dylan bácsi akkor hozott ki amikor "mosdóba" ment.
- Várjatok, ne kezdjétek el!- szólok és
felrohanok a szobámba
Kiveszem a kézzel készített ajándékaimat a
szekrényből. Beleteszem őket egy-egy zacskóba és lerohanok. Oda nyújtom
anyukámnak az egyik zacskót. És izgatottan az ő arcát pásztázom, milyen érzelmek
jelennek meg rajta. Arckifejezése örömöt fejez, ki miközben ki veszi a ki
befőttes üveget tele szegfűszeggel és naranccsal.
- Illatosító. - mondom mosolyogva
- Szóval ezért maradt olyan kevés
fűszerem. - mondja nevetve - Köszönöm picim, de nem kellett volna.
Apának is odaadom és a szívem majdnem
kiugrik a helyéről. Az ő véleménye számít nekem a legtöbbet. Kihúzza a róla
készült rajzot és a mellé tett karkötőt. Felnevet.
- Nem tudtam, hogy ennyire vékony vagyok -
neveti miközben a rajzot vizsgálja- Nagyon tetszik!- és magához ölel.
Végül Dylan bácsinak is odaadom a bögrét,
amire ráfestettem a nevét. Majd én jövök. A bácsikám átnyújtja a becsomagolt
ajándékot, én meg szétcincálom a csomagolópapírt. Egy gyurma készlet lapul,
amit már hónapok óta nézegetek a játékbolt kirakatában. Sikítozva az
ajándékozóm nyakába ugrok.
- Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm!
Majd anyáék is átadják a hatalmas dobozt.
Szépen óvatosan kicsomagolom, hogy ennek a csomagolópapírnak semmi baja se
legyen, mert ezt még én választottam. Egy kicsi műanyag dobozt pillantok, meg
amiben két kis fehér egér van. Az öröm átjárja az egész testem.
- Áááááá! - sikítom
- Tetszenek? - kérdi apa
- Nagyoooon. Elnevezem őket Terrynek és
Berrynek.
*
Alig tudtak bedugni az ágyba. Teljesen fel
vagyok pörögve, apa betakargat és az éjjeli szekrényemre teszi a kis állataim.
Mosolyogva alszok el és csak a többi napot várva mit sem sejtve, hogy apukám
pár nap múlva eltávozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése